Következő programok
–
November 13. | Az előrejelzés-készítés pszichológiája – Hazai kutatási eredmények | Oktatói munkacsoport | Részletek | Jelentkezés
Rólunk
–
A controlling és teljesítménymenedzsment képzés szakmai színvonalának emeléséhez és gyakorlatorientált jellegének erősítéséhez kívánunk elsősorban hozzájárulni, s ezeken keresztül az üzleti és közösségi célú szervezetek szakember-utánpótlásának jobb biztosításához. A Munkacsoport egyben közösségépítő és tudásmegosztó fórum, a szakterület iránt érdeklődő hazai és határon túli magyar oktatók, kutatók és gazdasági szakemberek első számú integrációs közege. A változó helyszíneken és fókuszpontokkal félévenként megrendezésre kerülő munkacsoport-találkozók célja, hogy a tagok kicseréljék egymással a tapasztalataikat és közösen tevékenykedjenek a felmerülő szakmai kihívások megválaszolásában.
Credo
–
A Munkacsoport küldetése a vezetés- és szervezéstudomány feltörekvő ágának, a controlling és teljesítménymenedzsment szakterületnek a népszerűsítése és jobb elismertetése a munkáltatók, a feloktatási intézmények hallgatói, illetve a társ szakterületek oktatói részéről, valamint ezen érintettek visszajelzéseire is építve a controlling és teljesítménymenedzsment oktatásának és kutatásának tartalmi és módszertani továbbfejlesztése.
Hírek / Dokumentumok
–
Kapcsolat
–
Vezetői team tagjai
Szukits Ágnes
uh.su1792186037nivro1792186037c-inu1792186037@stik1792186037uzs.s1792186037enga1792186037
Dr. Drótos György
uh.su1792186037nivro1792186037c-inu1792186037@soto1792186037rd.yg1792186037royg1792186037




