Elkövetkező programok

2023. május 12. | Hibrid Workshop | Téma: Az ESG jelentősége a vállalkozások életében | Az Oktatói Munkacsoport nyitott programja | Regisztráció

Rólunk

A controlling és teljesítménymenedzsment képzés szakmai színvonalának emeléséhez és gyakorlatorientált jellegének erősítéséhez kívánunk elsősorban hozzájárulni, s ezeken keresztül az üzleti és közösségi célú szervezetek szakember-utánpótlásának jobb biztosításához. A Munkacsoport egyben közösségépítő és tudásmegosztó fórum, a szakterület iránt érdeklődő hazai és határon túli magyar oktatók, kutatók és gazdasági szakemberek első számú integrációs közege. A változó helyszíneken és fókuszpontokkal félévenként megrendezésre kerülő munkacsoport-találkozók célja, hogy a tagok kicseréljék egymással a tapasztalataikat és közösen tevékenykedjenek a felmerülő szakmai kihívások megválaszolásában.

Credo

A Munkacsoport küldetése a vezetés- és szervezéstudomány feltörekvő ágának, a controlling és teljesítménymenedzsment szakterületnek a népszerűsítése és jobb elismertetése a munkáltatók, a feloktatási intézmények hallgatói, illetve a társ szakterületek oktatói részéről, valamint ezen érintettek visszajelzéseire is építve a controlling és teljesítménymenedzsment oktatásának és kutatásának tartalmi és módszertani továbbfejlesztése.

Hírek / Dokumentumok

A Teljesítménymenedzsment és Controlling Oktatói munkacsoport online workshopot tart. Időpont: május 14. péntek Helyszín: MS Teams Program 10.00 - 10.10
Read more.
A tavaszi félévben megtapasztalt kényszerű digitális átállás és az őszi félévben jellemző hibrid oktatás igazán aktuálissá teszi azt a kérdésfelvetést,
Read more.
A Controlling és Teljesítménymenedzsment oktatók Munkacsoport 2020. október 16-án tart online workshopot Hogyan nyúljunk hozzá? – Módszertanok a controlling oktatásban témakörben.
Read more.
Az MCE kecskeméti konferenciájának másnapján, október 18-án a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kara adott helyet az oktatói munkacsoport őszi ülésének.
Read more.