Elkövetkező programok

2023. május 12. | Hibrid Workshop | Téma: Az ESG jelentősége a vállalkozások életében | Az Oktatói Munkacsoport nyitott programja | Regisztráció

Rólunk

A controlling és teljesítménymenedzsment képzés szakmai színvonalának emeléséhez és gyakorlatorientált jellegének erősítéséhez kívánunk elsősorban hozzájárulni, s ezeken keresztül az üzleti és közösségi célú szervezetek szakember-utánpótlásának jobb biztosításához. A Munkacsoport egyben közösségépítő és tudásmegosztó fórum, a szakterület iránt érdeklődő hazai és határon túli magyar oktatók, kutatók és gazdasági szakemberek első számú integrációs közege. A változó helyszíneken és fókuszpontokkal félévenként megrendezésre kerülő munkacsoport-találkozók célja, hogy a tagok kicseréljék egymással a tapasztalataikat és közösen tevékenykedjenek a felmerülő szakmai kihívások megválaszolásában.

Credo

A Munkacsoport küldetése a vezetés- és szervezéstudomány feltörekvő ágának, a controlling és teljesítménymenedzsment szakterületnek a népszerűsítése és jobb elismertetése a munkáltatók, a feloktatási intézmények hallgatói, illetve a társ szakterületek oktatói részéről, valamint ezen érintettek visszajelzéseire is építve a controlling és teljesítménymenedzsment oktatásának és kutatásának tartalmi és módszertani továbbfejlesztése.

Hírek / Dokumentumok

Meghívó az MCE Teljesítménymenedzsment és Oktatói Munkacsoportjának workshopjára – május 12. 10 óra A Menedzsment és Controlling Egyesület Controlling és
Read more.
Téma: Duális képzés a gazdálkodástudományi felsőoktatásban  Helyszín: Debreceni Egyetem Időpont: Október 27. 9.30-12.30 Jelentkezni lehet: Szukits Ágnes, *protected email*  A munkacsoport őszi találkozóján azt járjuk körbe,
Read more.